Látogatók száma
Szakmai: küldetés
A legtöbb kis településen, így sajnos községünkben sem megoldott a bölcsődés korú gyermekek napközbeni ellátása, ezért sok édesanya kerül nehéz helyzetbe, mikor úgy dönt, szeretne visszamenni, vagy vissza kell mennie munkahelyére dolgozni. A szülők számára kisgyermekük megnyugtató elhelyezése nem egyszerű. Ilyenkor a megszokott családi környezetből kell egy idegen helyre, idegen emberek gondjaira bízniuk legféltettebb kincsüket. Ebben nyújt segítséget a Búgócsiga Egyesület.
Igyekszünk rugalmasan, a családok igényeinek megfelelően kialakítani szolgáltatásainkat, és kiemelten fontosnak tartjuk, a családias, jó hangulatú légkör megteremtését is.
Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a zavartalan, kiegyensúlyozott testi – lelki és az egészséges, harmonikus érzelmi, értelmi fejlődés kibontakoztatásához úgy, hogy szeretettel, az emberi méltóságot tiszteletben tartva közeledünk a ránk bízott gyermekek felé, hangsúlyozva a napközi gondozó- szerető szerepét.
Lehetőséget szeretnénk adni azon édesanyák számára is, akiknek testi vagy szellemi fogyatékossággal született kisgyermekük van, és fejlődésüket elősegítheti a kis létszámú gyermek közösség.








